2013. november 14., csütörtök

Hullámok

" Ismerek egy asszonyt, aki kilépett egy kapun. Ibsen kapuján. Tudom, mi történt Nórával, miután elment, és elhagyta a babaházat, s másokra bízta  a döntést." / Liv Ullmann/

Igyekeztem nem gondolni semmire...az érzések hullámokban törtek rám, folytak át rajtam. A Dunát néztem, mint már oly sokszor, ha feldúlt, vagy szomorún bánatos voltam. A hullámok játékosan kapkodtak a parti kövekbe, a nap csókolt, ölelt, puhán, szelíden. A fény most is játszott, szétszabdalt kard-ezüst színnel, szemfájdítón szépen. Az éjszaka árnyai, sírása elmúlt, a várakozás szelídsége csendesítette. Egy gyémántszín könnycsepp maradt csupán, angyalom fejcsóválva törölte le..Semmi sem fáj, néha lehúz, majd a mindenen átívelő szeretet int: ne félj. Kormorán siklott a vízen, csőrében hal csillant ezüstösen. A hiány fogta a szívem, jó lett volna odabújni hozzád.A naplementékre gondoltam, a víz összeért az éggel, a csoda színeire, a lélek-simult, összebújós percekre, a képekre, amiket a szív és a lélek fényképezett le, és tett el a megfelelő helyre, hogy mindenkor elővehet legyen. A sirályok hagyták magukat a folyóval sodortatni, egy-egy folt volt csak a habcsillámok között. Luxushajó úszott méltósággal, nyilvánvaló lenézéssel egy másik élet sima gondtalanságát lehelve a partra. Az őszi nap lágyan simogatott, jó volt kinyújtózni, hallgatni a Dunát, lehúnyt szemhéjam alatt a színek vad villogását érezni, tétova vágy indult, majd megtorpant, és a szívemben az érzés: jó lenne odabújni hozzád...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése