2013. november 14., csütörtök

Szív-varázs Balaton

„ De már tudom, hogy nincs kis és nagy tenger, nincs kis és nagy távolság. Bennünk  van valami végtelen és kötetlen.” / Márai Sándor/

Az Idő megállt, az öröm és boldogság gyöngyszín-szívpercei szétáradtak, mint mikor szél szórja szét a virágok magjait, a Balaton lágyan intett, felhőkön át és áttűzött a napfény, aranyszín glóriába fogta a gondolatot, a lelket, zeneként szállt a csönd, a mély, a benső békés, és a rózsaszín csíkos bárányfelhőkön a Hajnal, bársony kék fodros ruhácskájában, arany sugárszín pálcájával intett, haja lobogott utána a szélben, a tavon, a túlpart kék párában megmerülő hegyein át szállt az üzenet, puhán, lágyan, csöndesen: Béke. A tó pihent, lustán fecsegett a part menti kövekkel, elvarázslón pillanatonként más és más arcát mutatta, mesélt, ringatott, régvolt halászok, hajósok üzenetét susogta a parti nád, a madarak álmosan, reggeli pityegése beleolvadt a susogásba, lustán, fölényesen károgott egy varjú, a jegenyék ezüst levelei titkokat zizegtek, az Ősz üzenetét…Párás ködfoltok az elmúlás szelíd beletörődését zsongták, a túlpart harangszót sodort, a nap lágyan ölelte a hullámokat, szerelmesen játszott, évődött, ezüst fényben csillogott, hídját apróra zúzta, csillogott, fénylett, szemfájdított. A naplemente a szívet simogatta, a Balaton üzent, hívott, megtalált, elcsitult a lázas nyughatatlanság, a boldogság szétáradt, kezed a kezemben, átöleltél, minden bajtól védelmeztél a világ ellen,az ezüst levelű fákat fújta a szél, fülembe súgtad, és én teljes szívemmel és valómmal súgtam vissza a szót, s az érzést: szeretlek…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése